HU
Tiszaújváros

Református templom

Református gyülekezet Tiszaújvárosban…

1994-ben épült modern stílusban, viszont az egyházközség és a 10 fős presbitérium 2000. január 1-jétől működik, ezzel Tiszaújváros és Tiszaszederkény társegyházzá vált. Manapság a két református templomban vasárnaponként az igehallgatók lélekszáma többszáz körüli. A falu és a város lelki egységét bibliaórákkal, kirándulásokkal, énekkarral erősítik.

A gyülekezet szolgálatát a 2000-es évek elején idősgondozással is kibővítették, ennek keretében 2004 decemberében adták át a NIKODÉMUS idősek otthonát. Majd 2012-ben pedig egy addig önkormányzati iskolát egyházi fenntartásba vehettek. A magyar-angol kéttannyelvű iskolába közel négyszáz gyermek jár. 2017-ben pedig egy önkormányzati óvoda lett református intézmény, ahova közel 70 gyermek jár.